Huszonhét tanuló vehette át a Bécsi Szent István Egylet tanulmányi ösztöndíját, a püspöki palota második emeleti Kék termében szervezett ünnepség keretében.
Iskolánk alapítványa, a Pro Schola Sancti Ladislai azért létesült, hogy ezen keresztül is tudjunk olyan anyagi forrásokhoz hozzájutni, amelyek a diákok tanulási feltételeit segítik.
Az iskola titkárságán, január elejétől átvehetők a Szent István Egylet ösztöndíjai.
Hetedik alkalommal vehetnek át diákok Szent László ösztöndíjat, melynek átadására vasárnap, december 27-én, a Bazilikában, a 11.30 szentmise után kerül sor.
Szeretettel várunk mindenkit augusztus 19-én, délután 3 órára, az iskolába, hogy ünnepélyes keretek között adhassuk át a Rákóczi Szövetség által biztosított iskolatáskákat.
Bár, most mindenki otthon kell maradjon, tegyük kellemesebbé ezt az Iskola másként hetet azzal, hogy felidézzük azokat a kellemes és hasznos tevékenységeket, amelyeken ebben az évben vehettetek részt a Levegőt! című pályázat keretében a Bethlen Gábor
Tanulmányi kiránduláson vehettek részt iskolánk tanulói a Székelyföldön, a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt. jóvoltából.
Az adótörvény lehetőséget kínál minden román állampolgár számára, hogy személyi jövedelemadója 3,5%-át felajánlja egy civil szervezetnek. Amennyiben nem él ezzel a lehetőséggel, ez az összeg bekerül az államkasszába.
A Bethlen Gábor alapkezelő zrt. által támogatott Levegőt! elnevezésű projekt keretén belül, diákjaink a hulladék környezetbarát feldolgozásával ismerkedtek.
Szerdán, december 18-án 11.00 órától kerül sor a 25 ösztöndíj ünnepélyes átadására.
Hatodik alkalommal adtak át az ösztöndíjakat, melyek száma az évek folyamán csak emelkedett, így az eredeti három helyett ezúttal már hetet oszthattak ki.
Iskolánk Szó-szék című iskolaújságjának szerkesztő csapata 2019. november 22-24. között ifjúsági médiaképzésen vett részt a magyarországi Domaszék-Zöldfás lelkigyakorlatos házban.
Iskolánk előkészítősei számára az ösztöndíj átadására november 27-én, 12.00 órától kerül sor.
Ebben az esztendőben is 25 diák részesül hamarosan támogatásban.
A Bethlen Gábor Alapítvány által meghirdetett pályázati versenyen nyertünk lehetőséget hagyományaink, nemzeti értékeink ápolására.
Szeptemberben találkoztunk első alkalommal, Rainer Pag németországi sekrestyéssel, akiről csak annyit tudtunk, hogy otthonától gyalog jött idáig.
A Rákóczi Szövetség 1989 óta egyesületi formában működő szervezet.
Szeretettel várunk mindenkit, aki időt kerít rá és jelenlétével megtisztelni óhajtja rendezvényünket, melyen 25 diákunk veszi át megérdemelt ösztöndíját.
Az Add a kezed elnevezésű projekt a gyerekek és a szülők kölcsönös együttműködésén alapszik, programjaiban a generációk közötti kapcsolódásokra nyújt lehetőséget.
A 2003/571 adótörvény értelmében minden állampolgár rendelkezhet személyi jövedelemadója 2%-ról, amelyet felajánlhat egy olyan civil szervezetnek amit támogatni szeretne. Amennyiben nem élnek ezzel a lehetőséggel, ez az összeg az államkasszába kerül.
Kolozsvári tanulmányi kiránduláson vettek részt iskolánk tanulói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából.
A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum fennállása óta nagyon sokat köszönhet azoknak, akik támogatták, akik bizalmat előlegeztek a még szárnyát bontogató fiatal iskolának.
Szent Rita Nőszövetség és a Szent László Gimnázium
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének kapcsolatai a Szent László Római Katolikus Gimnáziummal