Irány az országos!


Posted on 2018-10-23 05:57:46


Negyedik alkalommal adott otthont a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium a Kriza János Országos Mesemondó, Balladamondó és Balladaéneklő Verseny megyei szakaszának. 

A verseny mesemondó részére 45 diák nevezett be, rajtunk kívül a következő iskolákból: 16. sz. iskola, a művészeti iskola, református gimnázium, illetve a környező településekről Érsemjénből, Kiskerekiből, Margittáról, Érmihályfalváról, Borsról jöttek versenyezni. A verseny sajátossága, hogy a hiteles népi mesemondást díjazza, miközben a résztvevőknek a bihari népmesekincset kell képviselniük használva a bihari tájszólást, stílust, öltözéket.

A 6. A osztályos Geszti Péter és Hirka Dániel nagyon erős mezőnyben, sok ügyes mesemondó között képviselte sikeresen iskolánkat a Kriza János mesemondó verseny megyei szakaszán. Hirka Dániel remek teljesítményéért dicséretben részesült. Gratulálunk, szép volt fiúk!

Mindezzel párhuzamosan, egy másik teremben zajlott az öt-nyolc osztályosok balladaéneklő versenye, valamint a középiskolások balladamondó és -éneklő versenye is, Tamás Péter Réka tanár vezetésével. Erre tizenöten jelentkeztek, mind Nagyváradról, mind a környező falvakból.
Rejtő Dóra IX. A osztályos tanuló képviseli majd iskolánkat az országos döntőn.

A döntőt Sepsiszentgyörgyön rendezik novemberben.


Csatolt dokumentumok:
- nincs csatolmány -
Search
Vissza- és beiratkozás az óvodába
A tanügyminisztérium 791. számú határozatában az óvodába való iratkozás menetét két nagy szakaszra osztotta: a visszairatkozásra május 25 - június 5. között a már ovisoknak, és június 8-tól az újaknak.
Órarend, tevékenységtervezet 2020 június 2. és 5. között
A távoktatás, a szinkron órák és a VIII. XII. osztályosoknak szánt felkészítők órarendje június 2. és 5. között.
Szóbeli vizsgák helyett minősítések a tanulmányi átlagok alapján
Az oktatási minisztérium kidolgozta azt a 4341 számú rendelethez tartozó módszertant, amely alapján az idén érettségiző diákok minősítést kapnak az elmaradt szóbeli vizsgák helyett, a négyéves tanulmányi átlaguk alapján.