„A nevelés az Élet szolgálata” pedagógiai képzés


Posted on 2018-12-27 14:37:30


A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja 2019. január 11–12. között továbbképzőt szervez hitoktatóknak, egyházi iskolában tanítóknak, pedagógusoknak a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban. A megrendezésre kerülő program  keretében választ kapunk arra, hogyan tanítsunk–neveljünk úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjunk át.

Meghívott előadónk Uzsalyné Pécsi Rita PhD neveléskutató feleségként, négy gyermeket nevelő édesanyaként, gyakorló pedagógusként és a szakterület elismert kutatójaként keresi a válaszokat erre a kérdésre. Előadássorozatát Kentenich József – a Schönstatt mozgalom alapító atyjának – pedagógiai rendszerére építi, amely profetikus, hiszen megelőzve korát olyan irányokat mutat, amelyet a modern neveléstudomány vagy az agykutatás ma messzemenően alátámaszt. Kentenich atya 58 évig dolgozott nevelőként. Eközben számtalan formában kutatta és összegezte, mit mond a Kinyilatkoztatás, mit a tudományok, és a szentek arról, hogy hogyan lehetséges valóban erős, Istennel szövetségben élő, lékekkel és jókedvűen szolgáló embert nevelni a ránk bízott gyermekekből, önmagunkból.

Az előadó által írott kiadványok listáját megtalálja a következő honlapon: www.pecsirita.hu. Az előadó mindenből hoz megvásárolható példányokat.  Részvételi díj: 10 RON.

Jelentkezni 2018. december 20-ig lehet az RMPSZ honlapján: http://rmpsz.ro/hu/sa1/65/index

 

Programfelelős: Benedek Ramóna: benedek.ramona@yahoo.com, Tel: 0723 30 90 44.

PROGRAM

 

„A nevelés az Élet szolgálata” pedagógiai képzés

Szakmai továbbképző hitoktatóknak, egyházi iskolában tanítóknak, pedagógusoknak

Nagyvárad, 2019. január 11–12.

 

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad Str. Partenie Cosma 3-5-7.

Előadó: Uzsalyné Pécsi Rita PhD, pécsi neveléskutató

 

2019. január 11., péntek

13.00 - Érkezés, regisztráció

14.00-19.00 - Előadás/szünet

„Kapcsolódásra vagyunk teremtve!”  Mi a társas intelligencia? /1.

• Hogyan „kapunk el” egy érzést?

• A tükörneuronok – még a szándékot is megfejtik?

• Miért nem segít mindenki azonnal?

• Az empátia segítő és gátló tényezői

• Miért vagyunk on-line bátrabbak, mint szemtől szembe?

• „Te” vagy „Az”  - kinek, minek nézzük egymást?

• Az építő kapcsolatok jelentősége 

 

 „Kapcsolódásra vagyunk teremtve!”  Társas intelligencia /2.

• Hogyan formálják a szülők gyermekeik agyát?

• Gyógyító és mérgező kapcsolatok

• Hogyan birkózzunk meg a sértéssel?

• Az öröm-képesség

• Ami igazán számít: a kapcsolatok tápértéke

 

A harag kezelése

• Érted haragszom! – nem mindegy, hogyan!

• A harag kezelése: tanulható, tanítható!

• Praktikus fogások, edzési terv a harag kezeléséhez – saját magunknak és továbbadásra.

• A megbocsátás – kinek van rá szüksége?

• És ha nem kér bocsánatot?

• Mi van, ha biztosan igazam van?


Csatolt dokumentumok:
- nincs csatolmány -
Search
Categories
Nagyváradi Szent László himnusz - Keresztes vitézek
Iskolánk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kiskórusának előadásában hallható himnuszunk.
Új épületszárnnyal bővült az óvodánk!
A magyar kormány támogatásával épült fejlesztést áldott meg Böcskei László megyés püspök, az ünnepélyes átadás során.
VI. Országos Magyar Matematika Olimpia - megyei szakasz
Végleges eredményekkel zárul február 6-án az országos verseny megyei fordulója.