Posted on 2019-04-19 06:02:07
Négy Bihar megyei település öt iskolájából nyolc csapat vett részt a megyei szakaszon: Szalacsról, Érkörtvélyesről és Székelyhídról, valamint Nagyváradról a Szacsvay Imre Általános Iskolából és a házigazda Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból. Négy elemista alkotott egy-egy csapatot úgy, hogy lehetőleg minden évfolyam képviselve volt (előkészítő/első, második, harmadik és negyedik osztály).
A megjelenteket Bakaity Beáta tanítónő köszöntötte, Tankó Zita főszervező és Konrád Katalin igazgatónő nevében is, akik a tanügyminiszter váradi látogatása miatt nem lehettek jelen a kezdésnél, majd bemutatta a zsűri tagjait: Oros Erika elnök, Búzási Noémi, Bodó Annamária, Simon Gabriella, Gábor Mária és Halász Mónika tanítónők, Zalder Éva angol szakos tanárnő és Dulău Dianna biológia tanárnő. Merj nagyot álmodni! – ez volt az idei téma, a keretet pedig Berg Judit Tavasz a nádtengeren című meséskönyve adta, mely egy tóparti közösség életét tárja fel. A főhős, a talpraesett lengefiú rengeteg kalandba keveredik csak azért, hogy bebizonyítsa: fiatalsága ellenére többre képes. A szerző meséivel észrevétlenül tanítja a gyermeket a megértésre és a türelemre. Ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy a kitűzött célokat sohasem szabad feladni, kitartóan és meggyőződéssel kell fáradozni álmaink megvalósításáért.
![]() |
![]() |
„Úgy gondoljuk, hogy a mi feladatunk a gyermekek önbizalmának megerősítése. Nekünk kell bátorítani őket, hogy ki merjenek lépni a korlátok közül, merjenek nagyot lépni, hogy keressenek, kutassanak, próbálkozzanak, álmodjanak nagyot, merészet. Az állandó motiváció, a belső energia egyik fontos forrása ugyanis a vonzó, pozitív jövőkép. Bízunk abban, hogy az idei téma kiváló lehetőséget biztosít a közös játék, álmodozás, a közös tervezés, a rajzos illusztráció és a zenei kifejezés találkozására” – hangoztatták a szervezők.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Helyezések
I. helyezett: a Szacsvay Imre Iskola Fourtuna csapata (csapattagok: Váradi Dóra, Gál Hanna, Kövér Sára, Czirják Ákos, felkészítő: Antal-Fórizs Enikő);
II. helyezett: a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Aranyág csapata (csapattagok: Gyöngyi Abigél, Tóth Eszter, Gyöngyi Rebeka, Kele Bíborka Tünde);
III. helyezett: a Szacsvay Imre Iskola Világjárók csapata (csapattagok: Tóth Lilla, Ilosvay Kovács Boglárka, Kristály Viola, Pencz Tamás).
Dicséretben részesült a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Okoskák csapata (csapattagok: Gulyás Dóra, Perei Bence, Jurau Izabella, Rossmann Christian). De nagyon ügyes volt a székelyhídi, szalacsi és érkörtvélyesi csapat is.
Támogatók:
+ a házigazda Szent László Líceum,
+ a csíkszentdomokosi Kurutty Oktatási és Művelődési Társaság,
+ a Pro Universitate Partium Alapítvány – Tolnay István alelnök,
+ a mallersdorfi ferences nővérek – Renate Meier nővér.
Az írás megjelent A Bihari Napló, 2019. április 19. számában
A versenyen készült fotókat ITT nézheted meg.