Tudatosan vásárolok!


Posted on 2019-10-14 14:00:00


A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum 2017-ben nyerte el először a Tudatos fogyasztó iskola címet. Iskolánk tantestülete évek óta igyekszik a oktatási tanmenet folyamán olyan tevékenységeket szervezni, melyek által biztosítjuk diákjaink számára, hogy tudatos fogyasztóvá váljanak, ismerjék meg a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogaikat és legyenek képesek tudatosan dönteni, mikor vásárolnak.
        A 2019-2020-as tanévben a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum  lehetőséget kínál az Önök iskolájának, hogy részese legyen a “Mesélő képek, árulkodó szavak a fogyasztók világáról / Imagini și cuvinte din lumea consumatorilor” című nemzetközi pályázat keretein belül zajló versenyen való részvételre.
       Ezennel iskolánk vezetői és a Technológia katedra munkaközössége a Megyei Tanfelü
gyelőség jóváhagyásával szeretettel meghívja iskolájukat a 2019. októberében zajló fogyasztói tudatosságra nevelő versenyre, amely VIII-os diákoknak szól, címe és témája:                Tudatosan vásárolok!

A verseny két szakaszban zajlik:

I.  Szakasz: A diákok által készített rajz, kollázs, plakát, vers, mese a következő témák valamelyikéről:

  • Tudatosan vásárolok, mert védem a környezetem
  • Tudatosan vásárolok, mert odafigyelek az egészségemre
  • Tudatosan vásárolok, mert okosan gazdálkodom a pénzemmel
  • Tudatosan vásárolok, mert a helyi termékeket részesítem előnyben
  • Tudatosan vásárolok, mert mindig figyelmesem elolvasom a termékek cimkéjét

II. Szakasz: Egész délelőttös programsorozat és vetélkedő a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban, amelyen minden iskola egy 4+1 fős csapattal vehet részt. Időpont: 2019. október 30. Ekkor kell behozni az első szakaszban elkészült pályaműveket!

Amit iskolánk kínál:

  • A VIII-os diákoknak:
    Egy jókedvű, kreatív verseny, melyen keresztül jobban megismerhetik a vásárlók jogait és a tudatos vásárlás fontosságát és előnyeit;
    Oklevél és ajándék minden pályamunkát készítő csapatnak;

    Kellemes délelőtti fogalalkozás-sorozat az iskolát képviselő cspatnak;
  • A pedagógusoknak:
    Igazolás és oklevél, hogy résztvett egy nemzetközi pályázat tevékenységében
    Tananyag és forrásanyag a téma feldolgozásához;
    Kiváló osztályfőnöki vagy technológia órai téma;
  • A partner iskoláknak:
    Együttműködési szerződés, melyben igazoljuk a partneri státuszt egy nemzetközi projektben

    Biztosítjuk az Önök iskoláját képviselő csapat szállítását a verseny második szakaszára.

A csapatok és pályamunkák értékelését szakemberekből álló zsűri fogja végezni.

Részvételi szándékukat a csatolt jelentkezési lap beküldésével kérjük 2019. október 20-ig jelezzék a rk_kor@yahoo.com címen. Telefonszám: 0746688791.

A szervezés zökkenőmentes lebonyolításhoz kérjük, hogy a csatolt jelentkezési lapot töltsék ki és küldjék vissza, a partnerségi nyilatkozatot töltsék ki, az iskola képviselője által aláírva és lepecsételve hozzák magukkal a verseny második szakaszára!

 

Köszönettel:

 

            Kéry Hajnal                                                                          Konrád Erzsébet Katalin

   főtanfelügyelő helyettes                                                                         igazgató


Search
Categories
Nagyváradi Szent László himnusz - Keresztes vitézek
Iskolánk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kiskórusának előadásában hallható himnuszunk.
Emlékek, színek, mosolyok - mindez egy helyen, az iskolai évkönyvünkben!
Fedezd fel az emlékek színes világát az idén hetedik alkalommal megjelenő iskolai évkönyvünk lapjain!
XIX. Hivatások nyomában
Tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum a Hivatások nyomában elnevezésű versenyt.