A növekvő élet szolgálatában...


Posted on 2020-01-12 07:43:40



   A nevelés az Élet szolgálata címet viselő pedagógiai képzés hatodik alkalommal került megszervezésre a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja által 2020. január 10-11. között, és második alkalommal közösen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központjával. A rendezvénynek a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum adott otthont. A program elején Kovács Zsolt irodaigazgató Böcskei László megyés püspök üdvözletét adta át a résztvevőknek, aki nagyon fontosnak tartja a pedagógusok továbbképzését, ezzel is biztosítva számukra a szellemi-lelki feltöltődést, hogy még hatékonyabban tudják végezni a rájuk bízott gyermekek nevelését. Demeter Emőke a Partiumi Módszertani Oktatási Központ vezetője örömét fejezte ki, hogy évről-évre egyre több pedagógus vesz részt ezen a képzésen.

 

   Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató előadásaira öt megyéből (Bihar, Fehér, Máramaros, Szatmár, Temes) 140 pedagógus érkezett, akik nagy érdeklődéssel követték a következő témák bemutatását: „A stílus maga az ember” - A tanulás, a megismerés egyéni útjai; Amikor a felejtésnek tanulunk;„Férfinak és nőnek teremtette…”; „Egymás kedvéért születtünk”; Stresszkezelés férfi-női módra?; Gépek vagyunk, vagy élőlények?; A legnagyobb veszély: az Egész széttöredezése - tanulásban, hitünkben, életünkben.


   A résztvevők eközben választ kaptak arra, hogy mit mond a Kinyilatkoztatás, a tudomány, és a szentek arról, hogy hogyan lehetséges valóban erős, Istennel szövetségben élő, lékekkel és jókedvűen szolgáló embert nevelni a ránk bízott gyermekekből, önmagunkból. Az előadónő előadássorozatát Kentenich József – a Schönstatt mozgalom alapító atyjának – pedagógiai rendszerére építette. A következő előadássorozatra 2021. januárjában kerül sor.

Benedek Ramóna


Csatolt dokumentumok:
- nincs csatolmány -
Search
Categories
30 éves az iskolai hitoktatás
A kerek évforduló apropóként indult új honlap mely a szabad iskolai hitoktatás 30 éves múltjának állít emléket de ugyanakkor a jövőnek is utat mutatna.
Vaccinarea împotriva COVID-19 ÎN ROMÂNIA
Ce trebuie știut despre vaccinul împotriva COVID-19?
Készülünk összeállítani a 2020-2021-es évkönyvet!
Feldolgozás alatt a 2020~2021-es évkönyv tervei, de még beszerezhető a tavalyi összefoglaló!