Sikereink a Partiumi Keresztény Egyetem nyílt napján


Posted on 2020-03-07 11:51:52


Ismét megnyerték!

A Kovács László, Szabó Kincső, Szeghalmi Gabriella, Taar Alexandra összetételű csapat ebben az évben is első lett a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja által meghirdetett irodalom- és művelődéstörténeti tematikájú tanulmányi versenyen. Tizedik osztályos versenyzőink nagyváradi kötődésű HŐSÖKkel ismerkedtek a felkészülés során.
Gratulálunk!

 



A Szent László Gimnázium három csapattal vett részt a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdasági tanszéke által szervezett Álmom a vállalkozásom című vállalkozói ötlet versenyen. A 11.A osztályt Csegődi Kevin és Necseszán Norbert képviselte, a 10. A osztályból két csapat versenyzett: Szeghalmi Gabriella és Szabó Kincső, valamint Bálint Sándor és Nagy Krisztián. Mindannyiukat Kele Tünde közgazdász tanár készítette fel. A gazdasági szakos diákok nagyon derekasan megállták a helyüket a 12 csapatból álló mezőnyben. A lányok kiemelkedően jól szerepeltek és elnyerték a második helyezést! Gratulálunk nekik!


Csatolt dokumentumok:
- nincs csatolmány -
Search
Nagyváradi Szent László himnusz - Keresztes vitézek
Iskolánk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kiskórusának előadásában hallható himnuszunk.
Emlékek, színek, mosolyok - mindez egy helyen, az iskolai évkönyvünkben!
Fedezd fel az emlékek színes világát az idén hetedik alkalommal megjelenő iskolai évkönyvünk lapjain!
XIX. Hivatások nyomában
Tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum a Hivatások nyomában elnevezésű versenyt.