Határtalan gasztronómiai Cool-túra


Posted on 2018-04-30 15:05:02


A múlt héten a Nagyvárad-i Szent László Római Katolikus Líceum 35 diákja és három tanára (Nógrádi Márta, Catona Valéria, Bokor Ildikó) Pécsváradra látogatott egy „Határtalan” pályázat keretén belül. A pályázat kiírói, a Pécsvárad-i II. Béla Szakgimnázium tanulói és tanárai már ellátogattak Nagyváradra a múlt év szeptemberében. A pályázat címe: Gasztronómiai „Cool”-túra, avagy a híres neves ételeink nyomában, utal a pályázat céljára: különböző nemzetiségek kultúrájának és gasztronómiájának a megismerése.

A nagyváradi csapat hétfő reggel indult és Pécsváradra megérkezve meglátogatták a Szent István által alapított bencés apátságot, majd találkoztak a II. Béla Gimnázium tanulóival és tanáraival, akikkel közös főzésben vettek részt és együtt vacsoráztak. Másnap, kedden elindultak együtt a pécsváradi diákok és tanárok egy csoportjával a Balaton felé. Először meglátogatták Balatonkenesén a Katica Pékséget, ahol végig vezették őket a pékségen, közösen részt vettek péksütemény készítésben, majd kóstolót kaptak termékeikből is. Tovább indultak Balatonfüredre, ahol a Tagore sétányon és a kikötőben sétálva megcsodálták a Balatont. Végül meglátogatták a Tihanyi Bencés Apátságot is, mely szintén lenyűgöző volt. Harmadik nap reggel Bonyhádra utazott a csoport, ahol a Várvölgy Múzeumban betekintést nyertek a vidék különböző nemzetiségeinek az életébe és történetébe. Megismerkedtek a bukovinai székelyek áttelepítésével, a németek kitelepítésével és a felvidéki magyarok betelepítésének történetével. Pécsre visszatérve megtekintették Pécs nevezetességeit: a Széchényi teret, Gyertyaszentelő Boldogasszony templomát (dzsámi), a Király utca híres épületeit, a pécsi Dómot (Székesegyház, Basilica Minor) és végül ellátogattak a Zsolnay negyedbe, ahol megnézték a Zsolnay család kiállítását. Utolsó nap újból találkoztak a pécsváradiakkal, ahol egy érdekes előadáson vettek részt az ottani nemzetiségek gasztronómia szokásairól, végül közösen elfogyasztották a pécsváradiak által készített tepertős pogácsát, melynek a receptjét is elhozták magukkal, ezek után elbúcsúztak a házigazdáktól, nagyon sok élménnyel gazdagodva hazautaztak Nagyváradra. Ebben a négy napban megismerkedhettek Péccsel és környékével, új ismeretségeket, barátságokat kötöttek és valóban gazdagodtak az ottani tájak, emberek, gasztronómiai szokások megismerése által.


Csatolt dokumentumok:
- nincs csatolmány -
Search
Események, versenyek
Itt megtudhatod, a Google eseménynaptár segítségével, milyen tevékenységek lesznek, vannak vagy voltak iskolánkban.
Beiratkozás a kilencedik osztályba 2019
Május 13-val megkezdődnek a kilencedik osztályba készülők feladatai. Kínálatunkban szerepel vallásturisztikai szervező, közgazdasági és ügyintézői technikus, közélelmezési technikus, rendezvényszervező, szakács és cukrász szakok.
Zarándoklat a pápalátogatásra
Ferenc pápa 2019. június 1-én, szombaton 11.30 órakor Csíksomlyón tartandó szentmiséjére 850 fős zarándokcsoport indul vonattal a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyéből.