Birtokukba vették az iskolarádiót


Posted on 2007-11-29 00:00:00


Megjelent az Erdély Online oldalon, ITT olvasható.

A vetélkedősorozat hat iskola tanulói között zajlott, akik féltucat forduló során mérték össze tudásukat és leleményességüket. A győztes a Szent László Római- Katolikus Gimnázium csapata lett, melynek eredményeképpen egy iskolarádióval gazdagodott a tanintézet. A tegnap délelőtti hivatalos átadáson jelen volt Kiss Sándor rádiótulajdonos, megyei RMDSZ-elnök, Lakatos Péter parlamenti képviselő, Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Sorbán Attila, a Partium Rádió főszerkesztője, Zalder Éva igazgatónő, Harácsek Klementina felkészítő tanár, az iskolarádió vezetője, valamint Barabás Tímea (XII. A), Gripp Dávid (XI.B), Vajda Győző (XII. B) és Balázs Márton (XII. B) diákok, a győztes csapat tagjai. A médiaorgánumnak elsőként nyilatkozó Kiss Sándor elmondta: a vetélkedőnek az volt a lényege, hogy az arra érdemes iskola egy rádióhálózattal gazdagodjék, hiszen olyan világban élünk, hogy akié az információ, azé a hatalom.

 

Rejtett képességek

A visszajelzések azt mutatták, hogy az éter hangjain keresztül sokan hallgatták a versenyeket, ha pedig az iskolarádió műsorai színvonalasak lesznek, még az is előfordulhat, hogy néhányat közülük a Partium Rádió is lead. Miután köszönetet mondott a támogatásért, Zalder Éva megjegyezte: a megmérettetések során a diákoknak sok olyan rejtett képessége is felszínre került, amelyek egyébként rejtve maradtak volna. A résztvevők többek közt megtanultak csapatban dolgozni, és megtapasztalták azt, hogy munkával és odafigyeléssel sok mindent el lehet érni.

Műsorrács

Az iskolarádió november 30-tól kezdve napi három adással jelentkezik: a zeneszámok mellett a 10 órai szünetben a név- és születésnaposokat köszöntik, valamint felhívják a figyelmet a nap jeles eseményeire, 11 órától dedikációk hangzanak el, a 12 órakor kezdődő szünetben pedig programismertetések és közlemények hangzanak el. A két műsorvezető rotációs alapon lesz kiválasztva, vagyis naponta más-más osztály diákjai hallathatják hangjukat, így a tervek szerint két hét alatt valamennyi osztály reprezentánsai sorra kerülnek. A szerkesztők arra is ügyelni fognak, hogy ne csak ugyanazok a zenei stílusok hangozzanak el, így például lesznek olyan napok, amikor csak rock, vagy amikor csak magyar slágerek lesznek hallhatóak.

Ciucur L. Antonius 


Csatolt dokumentumok:
- nincs csatolmány -
Search
Nagyváradi Szent László himnusz - Keresztes vitézek
Iskolánk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kiskórusának előadásában hallható himnuszunk.
Új épületszárnnyal bővült az óvodánk!
A magyar kormány támogatásával épült fejlesztést áldott meg Böcskei László megyés püspök, az ünnepélyes átadás során.
VI. Országos Magyar Matematika Olimpia - megyei szakasz
Végleges eredményekkel zárul február 6-án az országos verseny megyei fordulója.