XIII. Hivatások nyomában országos hittanverseny


Posted on 2018-12-27 14:11:20


   A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum ad otthont a 2019. január 18 – 20. között megrendezésre kerülő XIII. Hivatások nyomában országos hittanversenynek, amely a Tanügyminisztérium országos versenykalendáriumában lesz feltüntetve a „Pe urmele vocaţiei” címen.


   Célunk, hogy fiataljaink jobban megismerjék az egyháztörténelem kiemelkedő egyéniségeinek életét, működésük által az Istennek, a felebarátnak szentelt élet értékét, mélységét és szépségét.
   A verseny fő témája: Boldog Apor Vilmos vértanú püspök, Boldog Batthyány-Strattmann László szemorvos, Tiszteletreméltó Kaszap István jezsuita novicius élete.
   Szeretettel várjuk a versenyre a Római Katolikus Teológiai Líceumok IX-XII-es diákjainak egy-egy csapatát (iskolánként 3 diák és 1 kísérő tanár). A szállás és az étkezés minden résztvevő számára ingyenes. A hivatalos meghívót a Bihar Megyei Tanfelügyelőség fogja elküldeni, ami alapján minden megye fizetheti az útiköltséget az iskoláinak.
   Kérjük, hogy részvételi szándékukat (a résztvevő diákok, a kísérő és a felkészítő tanárok neve) legkésőbb 2018. december 10-ig jelezzék Benedek Ramóna hitoktatónál (benedek.ramona@yahoo.com , tel: 0723-309044).
Megtisztelő jelenlétükre feltétlenül számítunk.

A versenyen résztvevő diákok:

  • A versenyen való részvétel feltétele, hogy a diákok készítsenek interjút egy pappal vagy szerzetessel. Az interjúban a személyes hivatás megtalálásának útjáról, megélésének színtereiről, szépségéről, nehézségeiről, lehetőségeiről, kihívásairól érdeklődjenek a diákok. Az interjú max. 5 perc legyen. Az interjút rögzítsék mobiltelefonnal, videofelvevővel vagy más eszközzel, és legyen feltüntetve rajta az iskola, a diákok neve. 2018. január 14-ig küldjék el a következő címre: benedek.ramona@yahoo.com
  • Hozzanak magukkal népviseletet
  • Készüljenek egy 5 perces jelenettel (saját, vagy már létező forgatókönyv alapján), amelyben a tematikában szereplő szentek életének egy-egy eseményét elevenítsék fel.  A jelenetben csak a diákok vegyenek részt és a rendelkezésükre álló időt vegyék figyelembe! (A zsűri pontozni fogja: feladatmegértése 10%, témafelvezetés 50%, előadás, színészi játék, szép szakszerű beszéd 20%, időkezelés 20%)

Bibliográfia

·         A bibliográfia megtalálható a csatolmányban.

 

PROGRAM

 

A programok helyszínei:

1. Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Partenie Cosma u. 3-5-7.

2. Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota, Kanonok sor 2. Sz.

3. Szállás a Kapucinus kolostorban Ft. Mărţ Mihai atyánál, Str. Gen. Moşoiu 21 sz.

 

2019. január 18., péntek

16.00-18.00 érkezés, regisztráció a Szent László Gimnáziumban

19.00-19.30 vacsora a Szent László Gimnáziumban

19.30-21.30 ismerkedés a Szent László Gimnáziumban, az előre elküldött interjúk megtekintése

2019. január 19., szombat

08.15-08.45 reggeli a  Szent László Gimnáziumban

09.00-10.00 szentmise az iskola kápolnájában, a verseny hivatalos megnyitója

10.00-11.30 emlékverseny a Szent László Gimnáziumban

11.30-11.50 szünet

11.50-13.30 emlékverseny a Szent László Gimnáziumban

14.00-14.30 ebéd a Szent László Gimnáziumban

15.00-17.50 városnéző séta - Vincze Zsolt tanár úr vezetésével

18.00-19.00 eredményhirdetés a Püspöki Palota dísztermében

19.00-20.00 vacsora a Szent László Gimnáziumban

20.00-21.00 „Hivatások nyomában…” - Lakatos Attila történész-régész előadása 

21.00-22.00 táncház az iskola dísztermében

2019. január 20., vasárnap

08.00-08.45 hálaadó szentmise az iskola kápolnájában

08.45-09.15 reggeli a Szent László Gimnáziumban

09.30 búcsúzás, hazautazás


Search
2021 őszétől is két ötödik osztállyal indulunk!
Két ötödik osztály indul, de újdonságnak számít, hogy választható az emelt óraszámú angol nyelv tanulás, az intenzív angol szakos osztályban vagy választható más olyan opcionális tantárgy, amelyek csak a mi iskolánk sajátossága.
Megjelent az idei, 2020-2021-es tanév évkönyve
Nagyon szép kivitelben megjelent az idei évkönyv, magába foglalva tevékenységünket az óvodától az elemin, az általános iskolán keresztül egészen a szakiskoláig, líceumig.
Július 19–26. között lehet beiratkozni az érettségi augusztusi fordulójára
Már most, júliusban kell jelezni, ha úgy döntesz, hogy augusztusban részt kívánsz venni az érettségi vizsgákon.