Őszirózsa népdalvetélkedő 2019 - körzeti szakasz


Posted on 2019-06-12 05:53:19


   A megjelenteket Tankó Zita tanfelügyelő, főszervező köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az idén több körzeti helyszínt jelöltek ki, általában olyan helységeket, ahol aktív néptáncoktatás zajlik: Érmihályfalva, Margitta-Micske, Székelyhíd, Élesd-Mezőtelegd, Nagyszalonta, Nagyvárad, Bors, Belényesi-medence. A verseny egyik szokatlan vonása, hogy tanéveken ível át, így fordulhat elő az, hogy a körzeti fordulóban a legnagyobb résztvevők a hetedikesek, de mire befejeződik a megmérettetés, már nyolcadikosok lesznek. A megyei szakaszra szeptemberben, Micskén kerül sor. Az érdeklődőket Konrád Katalin, a Szent László Líceum igazgatónője is üdvözölte.

   A zsűriasztalnál dr. Brugós Anikó, Szilágyi Ágnes, Konrád Ildikó és Iloc-Szép Judit oktatók foglaltak helyet, a főszereplőknek pedig kedvenc népdalukat kellett elénekelniük, korcsoportokra osztva: 0–I., II–III., IV–V., VI–VII. osztályosok.

Továbbjutók és díjazottak

  A megyei szakaszra továbbjutottak: Nagy Dorka-Fanni (Lorántffy-gimnázium), Nagy Lilla (Szacsvay-iskola), Madarász Blanka (Bălcescu-iskola), Habinyák Stefánia (Szacsvay-iskola), Gönczi Veronika-Napsugár (Szacsvay-iskola), Benedek Dávid (Szacsvay-iskola), Dobrai Hanna (Szacsvay-iskola), Kiss Barna (Szacsvay-iskola). Díjazottak, de nem továbbjutók: Bondár Nóra (Szacsvay-iskola), Esteban Paula (Szent László Líceum), Szebeni Zoya-Jázmin (Szent László Líceum), Keserű Márton (Bălcescu-iskola). Minden gyermek és felnőtt kapott édességet és könyvet az oklevelek, emléklapok, igazolások mellé.

  A szervezésben sokat segítettek Kiss Csilla és Fekete Éva tanítónők, támogatók a Mallersdorfi Ferences Nővérek és a Pro Schola Sancti Ladislai Egyesület.


Csatolt dokumentumok:
- nincs csatolmány -
Search
Nagyváradi Szent László himnusz - Keresztes vitézek
Iskolánk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kiskórusának előadásában hallható himnuszunk.
Új épületszárnnyal bővült az óvodánk!
A magyar kormány támogatásával épült fejlesztést áldott meg Böcskei László megyés püspök, az ünnepélyes átadás során.
VI. Országos Magyar Matematika Olimpia - megyei szakasz
Végleges eredményekkel zárul február 6-án az országos verseny megyei fordulója.