Posted on 2020-01-16 20:46:11
A Rákóczi Szövetség 2020-as programsorozatát Középiskolás Vezetői Fórummal indítja el, amelyre intézményenként 4 diák és 1 tanár jelentkezhet a Szövetség Kárpát-medence szerte működő középiskolai szervezetei részéről, így iskolánkból is!
A rendezvényen 300 főt látnak vendégül a Kárpát-medence minden részéből.
A hétvége során hangsúlyt fektetnek majd a közösségi, csapatépítő programokra, és a Szövetség idei ifjúsági programjainak, pályázatainak megtárgyalására is. Emellett részt vehettek városnéző vetélkedőn, színházi előadáson és más érdekes programokon.
Időpont: 2020. január 31. – február 2.
Helyszín: Budapest
A résztvevők szállását, ellátását és programjainak költségét a Rákóczi Szövetség biztosítja. A hétvége részletes programját, a szállásra és utazásra vonatkozó tudnivalókat január 23. után ismertetjük.
Akik szeretnének jelentkezni, azok töltsék ki EZT AZ ŰRLAPOT, és küldjék el január 21-ig a következő email címre: daya.dulau@gmail.com (az űrlap letölthető a mellékletből is).
Jelentkezési feltételek:
- rákóczis tagság,
- nem több, mint 2 rákóczis eseményen való eddigi részvétel,
- iskolán kívüli (extracurriculáris) programon való részvétel, az iskola promotálasa, képviselete pl. kiállításokon, versenyeken, szavalatokon, stb.
Túljelentkezés esetén a tanulmányi eredményeket is figyelembe vesszük.
Jó jelentkezést kívánunk,
Dulău Dianna
Rákóczi Szövetség iskola szintű koordinátora
Iskolánk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kiskórusának előadásában hallható himnuszunk.
Örömmel adjuk hírül, hogy idén is kézbe vehetjük iskolánk évkönyvét, amely immár nyolcadik alkalommal gyűjti egybe a mögöttünk álló tanév legszebb pillanatait, eseményeit, sikereit és emlékeit.
Szeretettel hívunk minden érdeklődőt abból az örömteli és jubileumi alkalomból, hogy a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum immár huszadik alkalommal ad otthont a Hivatások nyomában országos hittanversenynek!