Óvoda 2020-2021
Posted on 2020-10-31 22:25:21
2020-2021
Hosszú programban:
1 minicsoport
1 kiscsoport
2 középcsoport
1 nagycsoport
„Amikor Dani először ment óvodába a nyaralás után, a dadus néni összecsapta a kezét.
- Hogy megnőtt ez a gyerek!
A dadus néninek igaza volt, mert Dani valóban megnőtt. (…) Dani Juzsó nénit kereste, mert szerette volna, ha ő is összecsapja a kezét (…) De egy Juzsó nénit se látott, beszaladt hát a szobájukba. (…) Csakhogy a szobában egy egészen új óvó néni volt, egészen új gyerekekkel. Az új óvó néni kedvesen nézett Danira, de az új gyerekek csúnyán néztek, és kettő sírt is. Pedig csak hárman voltak.
- Ez a mi szobánk! – akart tiltakozni Dani, amikor végre meghallotta a folyosóról Juzsó néni hangját. És éppen azt mondta, amit hallani szeretett volna:
- Nahát, hogy megnőtt ez a gyerek! Dani, csak nem akarsz visszamenni a kiscsoportba? Gyere gyorsan, nézd meg az új szobánkat, a régit átadtuk a kiscsoportnak. (…)
Gáborka arra kérte az óvó nénit, hogy csakis és egyedül a tűzoltókocsit hozza át nekik a kiscsoportból, mert azt a régi nagycsoportosoktól kapták ajándékba.
Juzsó néni beleegyezett, és átment a kiscsoporthoz. Amikor visszajött a tűzoltókocsival, a gyerekek már az ajtóban várták. Kezükön egy-egy bábu volt, nyuszi, csacsi, kakas, cica, bohóc.
- Ezt meg mi adjuk ajándékba a kiscsoportnak, és megmutatjuk, hogy kell velük játszani. (…) Akkor majd elhiszik, hogy jó óvodába járni.”
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok
Ősszel bizony sokan gondolták azt, hogy jó óvodába járni.
A bejáratnál ugyan megtorpantak az apró lépteink, hiszen már kint el kellett engedni szeretteink kezét, de a hosszas vakációzás után jó volt egymás tekintetében megpillantani, ki mennyit nőtt, még ha az óvó nénik, dadus nénik mosolyát csak a szemünk sarkából csíphettük csak el.
Bizony nem csak Dani kereste Juzsó nénit, mi is nehezen találtuk a csoportszobáinkat, hiszen a nyár folyamán minden átalakult. Mivel továbbra is óvakodnunk kellett a koronavírustól, mind az öt csoport a számára berendezett teremben játszott, evett és aludt, − ez bizony nagyon furcsa volt. Nehezen, de megszoktuk az új szabályokat: sem az ebédlőt, sem az udvart, sem a dísztermet, de még a tornatermet sem használhattuk év elején. Azonban nem volt időnk ezen szomorkodni, mivel mind a tíz óvó néni azon igyekezett, hogy minden csoportban jól érezzék magukat a gyerekek.
Ősz vége fele hidegebb szelek fújtak, és megint online találkozhattunk, ami nem olyan kedves, mintha együtt főzőcskézhetnénk, építőzhetnénk, vagy menthetnénk meg hősként a világot. Bár az igaz, hogy az óvó nénik sok ötletet adtak nekünk tanulásban, mókában azokban a videóikban, amelyekben hozzánk beszéltek a képernyőn keresztül… És az is igaz, hogy így játék közben senki sem borította fel a kockavárunkat, nem keverte a zöldséglevesbe a narancsot főzőcske közben, és igazi szuperhősként küzdhettünk az igazi ellenségünkkel, akinek − ma sem értjük − ki adhatott koronát?!
Szerencsére egy-két ünnepet azért megtarthattunk. A Márton-napi tüzet megnézhettük együtt a képernyők előtt, közben libazsíros kenyeret majszolhattunk, hiszen aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. A Mikulás bácsival is találkozhattunk a templomban, és karácsonyra is készülhettünk közös filmecskével, mivel óvó nénik filmrendezősdit játszottak. Vicces volt, ahogy külön-külön vették fel minden gyerek szerepét, aztán pedig egybegyúrták, mint mi a színes gyurmát.
A téli ünnepek után visszatértünk az oviba, és farsangoltunk, március 15-ét ünnepeltünk, nagyböjti elmélkedéseket végeztünk, húsvétra készültünk. Aztán eljött a pillanat, hogy búcsút intsünk az iskolába készülő nagycsoportosoknak.
Hamar elrepült ez az év, és alig várjuk, hogy viszontlátáskor már ne csak összecsapjuk a kezünket csodálkozva, hogy ki mennyit nőtt a nyáron, hanem újra szabadon meg is foghassuk egymás kezét!
 |
 |